VitaMAG Karriermustra
Miről szól
Készségfejlesztő központunk fontosnak tartja, hogy a VitaMAG-programban részt vevő fiatalok számára ne csak tanulási lehetőséget biztosítson, hanem életszemléletet alakító programokat is szervezzen. Ezen programok során a gyerekek és fiatalok megismerkedhetnek különböző szakmákkal, munkájukat szerető szakemberekkel, munkahelyekkel és az egyes szakmák esetében lehetséges munkakörökkel.
A VitaMAG Karriermustra célja, hogy pozitív szemléletet alakítson ki az ifjúságban és nem feltétlenül az, hogy már most egy bizonyos foglalkozás irányába terelje őket. Ennek következtében a programra olyan érdeklődő fiatalokat várunk, akik nyitottak az újra és fokozott a tudásvágyuk .
A VitaMAG csapata nemcsak azt tartja fontosnak, hogy a gyerekek olyan készségeket fejlesszenek ki, amelyekkel sikeresebben tudnak teljesíteni az iskola padjaiban, hanem – többek között – fiataljainknak olyan foglalkozásokba nyújtunk betekintési lehetőséget, amelyeket szakmájukért lelkesedő emberek mutatnak be. Minden évben az előzőtől eltérő foglalkozást ajánlunk ki, ugyanakkor vannak szakemberek, akik szívesen fogadnak minden évben egy-egy új gyerekcsapatot.
2022
2022. április 8-án, pénteken elindult a VitaMAG Karriermustra.
Első állomásként a Cimboraházban Bíró Boglárka rajz tancit látogattuk meg. A Tableteken megmutatta, hogy milyen eszközöket használhatnak a rajzolni vágyó VitaMAG-os látogatók az ibispaint nevű programban.
A 2 óra hamar elrepült, a program a rajzolási folyamat minden mozzanatát videóként rögzítette, amit elküldünk a résztvevőknek.
Rajz, rajz-digitalizáció
Mi jobb annál, ha a tavaszi szellőben, napsütésben, a mezőn tölthetünk időt? Hát az ismerkedés a lovakkal, a lovaglás, ha új barátokra tehetünk szert. Ezt tettük a VitaMAG Karriermustra második állomásán, amikor a kis csapattal meglátogattuk Gergely Enéht Felsőboldogfalván.
Egy angolórás beszélgetős feladat közben derült ki, hogy Enéhnek van saját lova. Mikor Svella Adéllal, Enéh anyukájával a látogatás részleteiről beszélgettünk, kiderült, hogy több lovat is tartanak náluk, úgy hogy Rigó, Báró, Sirius és Cézár nagy rajongásnak örvendhettek, mert a lányok folyamatosan sorban álltak, hogy valamelyikük hátára felülhessenek. A kobak kobakról kobakra járt, csakúgy, mint a gerincvédő, hiszen ezek a kötelező kellékek, ha biztonságot szeretnénk lovaglás közben. Nem csak körséta volt, hanem a gyakorlottabbak már ügethettek is, és akár vezetés nélkül is lovagolhattak.
Enéh segítőket is hívott, így barátkozhattunk össze Bartus Virággal, Bálint Pannival, Kis Kata-Vanillával és Orbán Petrával. Enéh azt is megmutatta, hogyan kell tisztítani a lovak szőrét, így nemcsak lovaglással töltöttük ki az ottlétünket, hanem tisztítás közben a főszereplők a napi ölelés adagjukat is megkaphatták a lányoktól.
A lányok visszajelzéseikben megdicsérték a lovakat, szerintük cukik voltak, értékelték a jó beszélgetéseket a jó társaságban, sőt már többen is jelezték, hogy ezután rendszeresebben is szeretnének járni lovagolni, mert nagyon megfogta őket ez az életérzés, sőt jövőre is meghívatták magukat.
Hálásak vagyunk a meghívásért, a barátságos, közvetlen fogadtatásért a látogatás végén a terülj-terülj asztalkámért és a feledhetetlen élményekért.
Lovas program
Vajna Szidónia 10.-es VitaMAG-os lány, aki szabadidejében hobbijának hódol: vászontáskákat fest, nemcsak népi mintásat, hanem virágosat, cicásat. Kedvtelésének produktumát az általa létrehozott Facebook oldalon meglátva osztálytársai, barátai meg is vásárolják.
A szerdai VitaMAG Karriermustrára jelentkező lányoknak arról beszélt, hogy hogyan születik meg egy ilyen festett vászontáska. A résztvevők egyetértettek Szidivel abban, hogy a tervezés, a minta vászonra kerülése sokkal komplikáltabb, mint maga a festés része. Imádtam, amikor nekifogtunk, mert rengeteg lehetőség forgott a fejemben. A visszajelzésben többen meg is említették, hogy „nagyon izgis volt”, hogy ne rontsák el a mintát.
Az ihlet megszületését a zenei aláfestés is segítette, de a lányok, Szidi és segítője - barátnője Boró, még az okostáblát is bevetették, ha arról volt szó, hogy a mintát könnyebben fel lehessen rajzolni az anyagra. Szidi és Boró nagyon aranyosak, segítőkészek voltak, és a lányok érezték, hogy azért csinálják ezt, mert szeretik.
Miután megszülettek a tervek és a rajzok az anyagon, jöhettek az ecsetek és az akril. A fincsi pogácsa és Nápoly szelet után a képzeletnek már csak az idő szabhatott határt, többen is két vászontáskát rajzoltak, festettek ki és Boró mindegyikhez a füleket is kivágta, úgy hogy otthonra is marad egy kis varrnivaló, hogy a táska elnyerhesse végleges formáját.
A lányoknak annyira jól telt a foglalkozás, hogy még el sem mentek, de már arról beszéltek, hogy jövőben is szeretnének jönni. Szidi, Boró várunk vissza jövőben is és hálásan köszönjük a lelkes foglalkozást.
Vászontáska készítés
Idei Karriermustránk egyik újabb állomása a könyvtárlátogatás volt. Diákjaink betekintést nyertek a könyvtár, illetve a könyvtáros munka világába.
Az olvasóteremben Dima Andrea és Molnos Melinda várta a gyerekeket. A Tableteken megnézhették a könyvtár könyvállományát, illetve magazinokat is olvashattak. Megtudták, hogy otthonról is rákereshetnek interneten keresztül könyvekre, amelyek érdeklik őket és megnézhetik, hogy kölcsönözhetők-e. A résztvevők kipróbálhatták magukat könyvtáros szerepben, eljátszották, milyen könyvet kiadni, és milyen kölcsönözni.
A könyvtár egy új hangszerkiállításnak ad otthont, amelyet a VitaMAG-os gyerekek elsők között tekinthettek meg, az igazgató úr, Szőcs Endre vezetésével. A kiállított hangszerek nemcsak a szemet ingerelték, hanem ki is lehetett őket próbálni. A Moog Theremini, a Playtronica, a Joué Music Instruments szett, az MK3, az AeroBand, az Artiphon Orba és a lézerhárfa hangja mindannyiunk örömére megszólaltak és feledhetetlen élményben részesítettek mindannyiunkat.
A gyerekek örültek, hogy a könyvtáras karriermustrát választották, mert ebből a szemszögből még nem volt szerencséjük betekintést nyerni ebbe a szakmába. Hálásan köszönik, köszönjük a tartalmas szakmai kalauzolást Kovács Erzsébetnek.
Városi könyvtár
A VitaMAG-os órákon minden diák ámulva nézi az okostáblát, és alig várja a szünetet, hogy valamit rajzolhasson rá. Épp emiatt lett az idei Karriermustránk egyik állomása az okostábla kipróbálása.
Bár kevesen választották ezt a tevékenységet, ellenben akik ezt választották végre szabadon rajzolhattak, kipróbálhatták milyen akrillal festeni úgy, hogy nem lesz maszatos a kezük. Nemcsak festettek, rajzoltak, hanem le is mentették műveiket.
Egyszóval végre szabadon játszhattak, és ha szerettük volna, hogy bármi tanulós-gyakorlós oldalt kipróbáljanak, udvariasan figyelmeztettek, hogy ők most vakáción vannak.
Okostábla – Játszunk
„Amikor felnövök, én is ilyen testnevelésórákat fogok tartani. Tanárnéni, ez csillagos 10-es óra volt”. Ennél különlegesebb dicséretről nem is álmodik egy pedagógus, amint Mihály Anna-Mária is mondta a fenti lelkes szavak hallattán búcsúzáskor a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tornatermében.
Anna Tanci nemcsak arról beszélt, hogy milyen a testnevelői szakma, de személyes történeteket is hallhattak a VitaMAG-os gyerekek arról, hogy a meggyfa tetején minek a hatására született meg a szakma melletti döntés, hogy egy sportsérülés milyen módon alakította úgy az életét, hogy elsőre nem tudott a felvételi vizsgán részt venni.
Anna Tanci szerint a testnevelőtanár olyan kell legyen, mint a cirkuszi bohóc, aki mindig mosolyog, aki mindig tele van energiával és jókedvet sugároz a tanítványai felé. Elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy korosztálytól függetlenül már az óra bemelegítő része játékos legyen, a testnevelésóra pedig változatos és érdekes, hogy minden diák szívesen és teljes gőzzel vegyen részt rajta.
A tesitanár karriermustrán résztvevők megtudták, hogy a testnevelésóra hasonlít egy pizzához. A különböző sportágak a szeletek és a gyakorlatok a rátétek. Ahogy senki nem eszi meg az üres pizzatésztát, úgy nem szabad, hogy a testnevelésóra egysíkú, egyhangú, unalmas vagy eseménytelen legyen.
Az óra gyakorlati részében Léna vállalta a bemelegítő játék levezetését, Jocó a gimnasztikát vezette, az erőgyakorlatokhoz az ötleteket Anna-Blanka és Nóra adta, Ádám pedig a nyújtást vezette a tanárnő segítségével. Az óra fő részében használták a bosut, egyensúlyozó párnát, sportlétrát, gym labdát és tömött labdát. A gyakorlatokat pörgős zenére végezték, majd a nyújtáshoz a relaxáló zene adta az alapot.
A gyerekek nagyon örültek, hogy hozzájárulhattak az óra kidolgozásához, vezetéséhez, így kifulladva, de ugyanakkor feltöltődve tértek haza. Köszönjük Anna tanci lelkes előadásmódját és az interaktív, minden izmot megmozgató testnevelésórát.
Mozgás, testnevelés
A Karriermustra következő megállója a Valdental fogtechnikai laboratóriuma volt, ahol a tulajdonos, Balogh Bálint, személyesen fogadta a foglalkozásra jelentkező VitaMAG-os gyerekeket. Még alighogy megérkeztek és máris finomságokkal kínálta őket Bálint, és rögtön bele is vágott a fogtechnika bemutatásába.
A résztvevők megtudhatták mi is az a fogtechnika, kik és mivel is foglalkoznak a fogtechnikusok. Mesélt a protetikusok, fémesek, keramikusok munkájáról. Akik esetleg eddig csak a nagyszülők éjszakai poharában láttak műfogsort, most kézbe vehették a hidakat, koronákat, közelről is megvizsgálva azokat. Azt, hogy ez egy csodálatos szakma, egy kis csoki varázs is alátámasztotta, ezáltal is ámulatba ejtve a látogatókat.
A bemutató után Bálint lelkes kolleganőinek munkájába nyert betekintést a kis csapat, és ki is próbálhattak egy-egy munkafolyamatot.
Mindenkinek nagyon tetszettek a legutóbbi technológiákat alkalmazó folyamatok, érdekesnek, de egyben nehéznek is találták ezt a szakmát. Ennek ellenére van már akiben megfogalmazódott, hogy szeretné majd ezt a szakmát választani.
Hálásan köszönjük a Valdental csapatának nyitottságát, kedvességét.
Fogtechnikai labor
A WebGurus-nál dolgozó Balog Zsuzsa házhoz jött, hogy a VitaMAG Karriermustra soron következő foglalkozását bemutassa az érdeklődő diákoknak. „A webdesign egy érdekes szakma, csak sokat kell a gép előtt ülni, fárasztó és sok türelem kell hozza”. – foglalta össze tömören az egyik diák, míg egy másik gyerek úgy nyilatkozott, hogy „nem kizárt, hogy plakátokat fogok majd szerkeszteni”.
A foglalkozás elején Zsuzsa egy PPT-vel készült, melyből kiderült, hogy nem mindegy, hogy papíron, vagy online tervezünk, és mennyi mindent üzenhetünk egy-egy szín használatával, vagy a betű méretének megválasztásával.
Az általános bemutató és részletes magyarázat után következett a gyakorlati rész: plakát készítése Photoshop használatával. Mit jelent ez pontosan? Háttéreltüntetést, képmanipulásást színekkel való játszadozást, felirat használatát. A visszajelzők között volt, aki úgy érezte, hogy a foglalkozáson megtanulta a szerkesztés alapjait.
A gyerekek fáradtan, de ötletekkel és élményekkel feltöltődve búcsúztak Zsuzsától, akinek köszönjük a lelkes bemutatót és a folyamatos, szerteágazó figyelmet, mellyel mindenki segítségére sietett, kérdéseikre válaszolt. Megtanultunk egy alapszabályt is: nincs olyan, hogy valamit elrontunk, mindig lehet visszalépni, törölni és újrakezdeni.
Web design
VitaMAG Karriermustra utolsó előtti állomásához érkeztünk. 3D-s fotó-foglalkozás bekapcsolt telefonnal?
Többek között, amiről beszélgettek a kisebbek és nagyobbak Csiki Attilával az, hogy végül is nem szükséges a két szem hogy ne rúgják fel a kisszéket, de ha egy szemük van, akkor ne fektessenek be a VR technológiákba.
Szó volt a térbeli tájékozódásról, arról hogy miért nem egymás fölött függőlegesen helyezkedik el a két szemük, megnézték nagyítóval az alapszíneket a kijelzőn, valamint megtudták, hogy a 3D-s szemüveg kékje igazából zöld is és a szín neve cián.
Szünetben, kint a szabadban, az előzőleg letöltött alkalmazás segítségével telefonon kipróbálták az anaglyph technikát. Ugyanezeket a képeket megnézték Google cardboard szemüvegekkel is, majd az anaglyph készítés legalapvetőbb lépéseit mindenki photoshopban is kipróbálta.
Bár volt, aki elmondása szerint nem így képzelte el ezt a foglalkozást, ennek ellenére a visszajelzésben neki is tetszett, sőt a résztvevők hasznosnak találták a hallottakat és otthon is ki fogják próbálni a 3D fotószerkesztést, amelyhez minden segítséget megkaptak a foglalkozás alatt.
Köszönjük szépen a sok információt, dicséretet, az érdekes kellékeket, melyeket kipróbálhattak a gyerekek. Búcsúzóul már abban is megegyeztek Attilával, hogy milyen egyéb fényképezési lehetőségekről lesz szó a nyári táborban. Tehát akkor a nyári viszontlátásra!
3D fotós lehetőségek
A tegnapi közgáz foglalkozással véget ért a karriermustránk. Sebők Piroska könyvelőként dolgozik, ugyanakkor közgazdaságtant és matematikát oktat. Őt kértük fel, hogy a közgazdaságtanban rejlő lehetőségekről beszéljen a VitaMAG-os kisebb és nagyobb diákoknak. Akik erre a foglalkozásra jelentkeztek először Edison történetét hallgathatták meg, mellyel Piroska azt szerette volna megerősíteni a résztvevőkben, hogy higgyenek magukban és küzdjenek az álmaikért.
A fiatalok visszajelzéseiből kiderült, volt, aki úgy jött erre a foglalkozásra, hogy „majdnem semmit nem tudott erről a szakmáról”, így a bemutatkozás után arról beszélgettek, hogy mivel is foglalkozik egy közgazdász, a fiatalok a közgazdaságtan több területét is felsorolták: pénzügy, marketing, menedzsment, HR, tanár – majd az ezekre vonatkozó főbb jellemzőkről is beszélgettek.
Egy szerepjáték volt a következő tevékenység. Mindenki beleképzelte magát egy nagyobbacska család tagjainak a helyébe, és anya, apa, nagy, középső vagy kisgyerekként kellett érveljen, hogy a 10.000 eurós költségvetésből minél nagyobb összeget tudjon a saját álmaira fordítani: anyaként Ausztriában nyaralhasson, apaként új autót vehessen, nagy gyerekként érettségi előtti angol nyelvvizsgát tehessen le, középső gyerekként saját biciklit vásárolhasson, legkisebb gyerekként a tengerparton nyaralhasson.
A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a résztvevők értékelték a prezentációban hallottakat, tetszett a „meggyőzős” játék. Szerintük „élményekkel teli, mókás foglalkozás volt”. Búcsúzóul pedig Piroska megerősítette bennük, ha sokszor lehetetlennek is tűnik egy dolog, de kitartással, akaraterővel és hittel el lehet érni! – a bíztatásért és a foglalkozásért hálás köszönetünk.
Közgazdaság és azzal kapcsolatos szakmák
2021
Azok a fiatalok, akik a Civil-Más Rádiót választották a VitaMAG Karrier felajánlott lehetőségei közül, 2021. április 29-én délelőtt többek között szerkesztő-műsorvezetőként és interjúalanyként is kipróbálhatták magukat a keverőpult és mikrofonok mögött.
De nem maradtak el a jégtörő, bemelegítő, önismereti és beszédtechnikai gyakorlatok sem, valamint a technikai háttér bemutatása is érdekelte a résztvevőket.
Összességében hangulatos és érdekes szakmai délelőttnek bizonyult,
a diákok bevallása szerint akár sulirádió működtetésében is szerepet vállalnának a saját iskolájukon belül, amennyiben lehetőségük adódna.
Rádiós „idegenvezető” Szabó Attila (a SZÉK kommunikációs osztályvezetője), a Civil-Más Rádió főszerkesztője volt.
A résztvevők egymást jó fejként jellemezték, értékelték a hangulatot és a végén a hasuk sem maradt üresen. Többen érdeklődtek a folytatás iránt, úgy érezve, ez a szakma igazán nekik való lehet. Köszönjük szépen Szabó Attilának, hogy elvarázsolta a fiatalokat.
Más rádió
A VitaMAG-Karrier utolsó előtti állomása zenés délelőtt volt egy VitaMAG-os felsős diák, Ilyés Bence közreműködésével. Ezen a délelőttön azon diákok vettek részt, akik szeretik a zenét, és egy kicsit értenek is hozzá. A délelőtt során megtudták, hogy hogyan készülnek a mai, általuk ismert zenék alapjai. Bence bemutatott egy zenekészítő softwaret, amelyet a diákok is kipróbálhattak.
A visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszett ez a karrier, nagyon jól érezték magukat. Kiemelték, hogy tetszett, amikor hangokat kombináltak. Az egyik diák csak azt bánta, hogy fizetős programon mutatta be a zeneszerkesztést.
Nagyon köszönjük Ilyés Bencének, hogy betekintést nyújtott a zeneszerkesztés világába.
Ilyés Bence
Karriermustránk újabb állomása az Auto-matika volt Bencze Gábor és Sata Bálint közreműködésével.
Aki eddig azt gondolta, hogy az automatizálás misztikum, most megtapasztalhatta, hogy egyszerű folyamatokra épül fel az egész.
Kipróbálhatták, hogy milyen egyszerűen tudnak ráhatással lenni az automatizálásra és milyen egyszerűen lehet építeni.
A visszajelzések alapján mindenki elégedett volt a választásával, örültek, hogy kísérletezni is tudtak, egy valakinek azt tetszett a legjobban, hogy áramkörökkel is dolgoztak. Amiben viszont egyetértettek, hogy kissé bonyolult szakma, de az egyik lelkes diák hozzátette, hogy hozzá lehet szokni. Nagyon köszönjük Bencze Gábornak és Sata Bálintnak az együttműködést!
Bencze Gábor
Ilyés Krisztina angol órája szintén egyike volt az állomásoknak. Akik ezt a karriert választották részt vehettek az angol óra előkészületeiben, valamint az órán, amit ők terveztek meg.
Ilyés Krisztina elmondta nekik, hogyan szokott készülni órára, bemutatta, hogy egy-egy gyakorlat mögött mi áll, mit gyakoroltat különböző feladatokkal. És akkor a lelkes diákok összeraktak egy teljes órás prezentációt, úgy ahogy a tanárnő szokta, vágtak be képeket, megtanulták, hogyan tudnak beilleszteni videót és lejátszani azt. Kerestek angolul hírt, ahhoz pedig készítettek kahoot játékot.
A visszajelzések alapján nagyon jól érezték magukat a diákok, egyikük el is tudná képzelni magát angol tanárként!
Ilyés Krisztina - nyelvtanárnő
A VitaMAG-Karriermustra első állomásának fantázia neve „Megvilágítás és látásmód”, ahol fények, beállítások, háttér, a kellő pillanat megragadása és még sok minden, amit egy jó fényképésznek szem előtt kell tartania, ha a SZÉK munkatársait készül lefényképezni.
Lelkes diákjaink megfigyeltek, fotóztak, derítettek, és modellt is álltak a nap során. Takács Andrea fotográfus pedig csodás partner volt ebben a folyamatban. Nagyon köszönjük neki!
Takács Andrea fotográfus
A Képletek és vegyjeleken túl karrierdélelőttön a diákok Ilyés Áron, VitaMAG-os felsős diák közreműködésével a kísérletek segítségével merülhettek bele a kémia és a fizika világába.
Akik ezt a karriert választották megláthatták, hogyan reagált a vaspor a lánggal. De még készítettek vákuumot is. Egy másik kísérlettel elérték, hogy réz csapódjon le. A délelőtt során rézgálicot oldottak, és végül karamellt készítettek.
A résztvevő diákok visszajelzései alapján nagyon szuper karrierdélelőtt volt. Örültek, hogy kísérleteket láthattak. Kiemelték azt is, hogy szuper segítség volt, hogy elmélet mellett gyakorlatban Áron bemutatta a kísérleteket, láthatták a reakciókat.
Nagyon köszönjük Ilyés Áronnak, hogy hatalmas lelkesedéssel volt segítségünkre!
Ilyés Áron